Tegnap volt a hivatalos ösztöndíjátadó és érekezlet a friss ösztöndíjasoknak és szüleiknek. Nagyon élveztem, és szerintem a szüleim is elégedettek a felnyalábolt adatmennyiséggel és a UWC-vel. Maximum a húgom unatkozoztt egy kicsit, de hát milyen lett volna otthon hagyni? Ott ült az asztalunkál a most kint lévő lány, Franciska anyukája és a már végzett Dalma apukája. Egy csomó hasznos infóval láttak el minket. Csak azt remélem, hogy nem tűntem túl ijedtnek. Mert igazából ez a más ebben az egészben, hogy baromi nagy felelősséget és terhet tesz az ember vállára amellett, hogy nyilván semi pénzért nem cserélnék senkivel. Ez az ami furává tette az elmúlt hónapomat is, ez a liftezés, hogy akár naponta is több száz emeletet tesz meg az ember oda és vissza.
 Délelőtt ránézek a világtérképre a töriteremben, az osztálytársaim egyből Szingapúrt keresik, együtt örülünk, tervezgetünk, aztán hazaérek és mondjuk eszembe jut mennyi mindent kell még elintézni, hogy kint szinte egyedül leszek, hogy egy idegen nyelven kell új barátokat szereznem, tanulnom és megmutatnom, hogy ki vagyok. Biztos senkinek sem idegen ez a liftezés, csak most minden kicsit nagyobb, és naponta is rájöhet az emberre a le-fel.
Naaa mindegy. Csinálni kell és kész!

Csak egy kicsit vág a témába , de most küldték nekem facebookon ezt a LIFTES videót. Nagyon jó!!4 

.

.