Pontosan ma van 3 hónapja, hogy itt vagyok a szingapúri UWC-ben.

Fura, de csak most, vagy inkább úgy pár héttel ezelőtt éreztem azt, hogy végre tényleg megérkeztem. Már tudom, hol a helyem, mikor hol kell lennem, nagyjából hol vannak a határok, meddig mehetek el meg ilyenek.

Hihetetlenül élvezem a sulit, még a rendszeres hajnali 2-3-ig tartó tanulások és nemalvások ellenére is nagyon szeretem csinálni. Éppen az alvással töltött órák számának kiegyenlítésére volt remek lehetőségünk mindannyiunknak nemrég. Na jó, csak most realizáltam, hogy az october break kezdete is egy hónappal ezelőtt volt... az a bizonyos ROHANÓ IDŐ.
 A szünet előtt azonban még előttünk állt egy utolsó nagy buli, a UN Night. Közel egy hónapja készültünk mindenféle táncokkal, zenés produkciókkal, bármivel ami bemutatja milyen sokféle ez a hely, és hát fergetegesen sikerült. Napközben mindenki a saját hazáját "képviselő" szerkóban volt, este pedig jött a SHOW. Nagybetűs, igazán fancy előadás, színpad, jelmezek, fények, fellépők, tömeg, hónapos szervezkedés, minden. Engem még valamikor szeptemberben kérdezett meg Natalie, hogy lenne-e kedvem részt venni a vietnámi táncban, szóval rögtön rávágtam, hogy igen. Nem bántam meg. Sok próba, sok varrónőhöz járás (jelmezért), sok tanulásból elvett félóra (:D), de a végén remek show lett,  amit egész déltuán játszottunk. Ott volt minden szülő, minden diák, minden tanár. Vicces este volt.
 De a lényeg, hogy utána már kezdődött a szünet és tök jó volt egy kicsit levegőt venni. Csak úgy járkálni a városban, felszállni az első buszra, és leszállni ott ahol éppen tetszik, felmászni valamelyik húsz emeletes épület tetőteraszáig, kimenni a Marina Bay-be, meg ilyenek. (Mondjuk a szünet első két napját kábé csak fetrengéssel töltöttem.)

(no para, a második hét második felében tanultam is, meg készültem az óráimra)

De a legfontosabb ami az elmúlt hetekben történt velem, az akkor is az, hogy szerintem valami végre átkattant az agyamban. Mármint mindenféle szempontból. Épp a szünet utáni hét első szerdáján volt egy előadás a gap year programról, és valahogy felfogtam, hogy csak kevesebb mint két évet töltök itt az UWCSEA-ben, és abból már valamennyi eltelt. Meg úgy mostanában érzem, hogy itthon vagyok, hogy megvannak a közeli barátaim, akikkel bármiről lehet dumálni, leköt az iskola meg a sok délutáni activity, és jó itt lenni. Tegnap is pont a suli másik kampuszán az East-en voltunk egész napos IfP (Initiative for Peace) trainingen, amit az ottani Ifp-sek tartottak, és hihetetlenül hasznos, jó élmény volt egy rakat olyan emberrel együtt akikkel még soha nem találkoztam előtte. Na de a lényeg az hogy, valamikor tegnap eszembe jutott, hogy már csak 34 nap és újra otthon leszek 3 hétre, és úgy éreztem, hogy még nem akarok hazamenni... Mármint haza akarok menni, de szeretnék itt lenni. Mármint, jó otthon lenni Budapesten, mert hiányzik a város, a családom, az összes barátom, de ami itt van az már végre a részem. Szóval itt vagyok és itt is maradok.

NEWS
Elhatároztam, hogy mostantól minden héten fogok írni valamit, ha csak röviden is, de fogok. Eheti kedvenc pillanatom az volt, amikor szerdán első órában, ESS-en (Environmental Systems and Societies, a természettudományos tárgyam) kimentünk az udvarra füvet számolni, egy-egy fél méterszer fél méteres ráccsal a kezünkben. Adott populáció megbecslése volt a téma.
 Az e heti legkevésbé kedvenc esemény pedig a megfázásom.... Be van dugulva az orrom és a fülem, fáj a fejem, minden bajom van. Mindez azért, mert szerda este (inkább csütörtök hajnalban), amikor mosás után be akartam dobni az egyenruháimat a 8 szárító egyikébe,  nem működöt egyik sem. Mindent megpróbáltam, de nem akartak elindulni, szóval kiraktam éjszakára száradni őket... mondjuk gondolhatjátok mikor szárad meg valami éjszaka az egyenlítőn. "That's life." gondoltam magamban, és másnap félig nyirkos egyenruhába kezdtem a napot a jó hűvösre légkondícionált pszichológia órán.

jó buli volt...oh wait.

Mindig, így most is leírom, ha valakit érdekel kb. napra pontosan, hogy merre járok, mit csinálok, akkor itt a tillagram.